Alma Együttes

Alma Együttes

www.almazenekar.hu
"Egy gimnáziumi barátság nyomán 1996 nyarán alakult meg az akkor még négytagú Alma Együttes. Rögtön megalakulásunk után több tehetségkutató versenyt nyertünk, majd baráti segítséggel megjelent első CD-nk (akkor még kazettán), - a rendkívül fantáziadús „Alma” elnevezéssel, melyből több száz darabot jótékonysági célra ajánlottunk fel. A hangzóanyagot a Marczibányi téri Művelődési Házban tartott sajtótájékoztató keretében - művészeti mentorunk Bródy János ajánlásával mutattuk be.

Számos színházi produkció zenéje is az Alma Együttes- illetve a zenekarvezető, Buda Gábor nevéhez fűződik pl.: „A macskaprém kalapos hölgy”, „Két hold van a poharamban”, „Hogyan lett a grimbuszból krampusz?”, „Jégvirág”, „Almaszósz”.

Az Almával kezdetben csak felnőtteknek játszottunk, később egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtünk el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeink vannak - így nőttük ki magunkat gyerekzenekarrá."

Read more on Last.fm. User-contributed text is available under the Creative Commons By-SA License; additional terms may apply.

View All

Alma Együttes lyrics

Zene-bona

By:

Alma Együttes

Viewed 0 times

Balaton

By:

Alma Együttes

Viewed 0 times

Rege

By:

Alma Együttes

Viewed 0 times

Search Tips

To achieve high accuracy, enter the name of the song + artist names when searching.

If you want to search for songs by artist. Just enter the name Singer to search.

If you want to search for songs by two singers and shows, enter:
Singer 1 ft. Singer 2 to search.